Karosszéria javítás

A karosszéria javítás akkor szükséges, ha az autó karosszériája, vagy merevségét biztosító váza valamilyen balesetben sérülést szenved, tehát karambolozik, de akkor is szükséges a karosszéria javítása, ha az elkorrodálódik,vagy a fémrészek az idő vasfogának kitéve korrodálódnak, elrozsdásodnak és már nem tudják ellátni a fontos védelmi és mechanikai funkcióikat. A korrózió, az elhasználódás miatti javításokat főként a sárvédők és küszöbök területén kell foganatosítani, de nagyobb elhanyagolás esetén akár az egész karosszéria érintett lehet.

Mikor szükséges a karosszéria javítás?

A kisebb sérüléseket, horzsolásokat leginkább a koccanások okozzák, ekkor lényegében az autó burkoló elemei sérülnek, például ajtók, sárvédők, vagy lökhárítók. A közepes nagyságú sérülések esetében már nemcsak a karosszéria burkolata sérül, hanem deformálódik az autó merevségét biztosító önhordó karosszéria vázszerkezete is, például ajtóoszlopok, homlokfal, vagy hátfal.

A nagyobb, és súlyosnak mondható sérülések esetében a jármű alapváza sérül, deformálódik oly mértékben, hogy elhajlás, elcsavarodás és tetőtér torzulás léphet fel. Egyértelműen ennek javítása követeli meg a legnagyobb szakértelmet és legkorszerűbb eszközöket.

Milyen költsége van a karosszéria javításnak?

Minden esetben, az első lépés, hogy a karosszéria lakatos megnézi, felméri a sérült autót, és csak azután ad árajánlatot. Természetesen minden munkafolyamatnak, bevetésre kerülő technológiának megvannak az árai, a karosszéria lakatos mester ezek függvényében tesz konkrét árajánlatot a hozzá forduló ügyfélnek. Az árat jelentősen befolyásolja, hogy ha az elemet cserélni kell, vagy elég,ha csak javítva lesz, a sérülés mérete, mélysége, és az elhelyezkedése is sokat számít. Ami még felmerül a költségek pontos kiszámításakor az az, hogy mennyire lehet könnyen megközelíteni a javítás helyét, sőt a lemez vastagsága is befolyásolhatja a végső árat.

Karosszéria javítás – mikor szükséges

A karosszéria javítás szükséges minden olyan esetben, amikor valamilyen balesetben sérülést szenved az autó karosszériája, vagy merevséget biztosító váza.  Ezen kívül még akkor is szükséges a karosszéria javítás, ha az elkorrodálódik, vagy pedig a fémrészek az idő előrehaladtával korrodálódnak, vagy elrozsdásodnak, így nem tudják ellátni a rendkívül fontos védelmi és mechanikai funkciókat. A túlzott elhasználódás miatt történő javításokat főként a küszöbök és a sárvédők területén kell alkalmazni, de nagyobb sérülés esetén sajnos az egész karosszéria javításra szorulhat. A Bodzsár Fivérek Kft. minden esetben a legjobb minőségben végzi a javítással járó feladatokat.

Karosszéria javítás – miért érdemes minket választani?

Cégünk az évek során a hazai autószerelési, szervizelési piac egyik meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát, számtalan elégedett ügyfelünk segítségével. Hogy mi garantálja a kiváló minőséget? Több évtizedes tapasztalattal rendelkező, a legmagasabb szintű szaktudással rendelkező kollégáink, valamint a rendszeresen frissülő szerszám- és alkatrész készletünk. Amennyiben igénybe veszi karosszéria javítás szolgáltatásunkat, garantáltan elégedett lesz az általunk végzett munkával, hiszen minden esetben gyorsan, és legjobb tudásunknak megfelelően végezzük el a ránk bízott feladatokat.

Milyen költségekkel jár a karosszéria javítás?

A sérült autót szakembereink minden esetben felmérik, és megvizsgálják a karosszéria javítás megkezdése előtt, és csak ezután adunk árajánlatot. Az árat jelentősen befolyásolja, hogy az adott elemet cserélni, vagy pedig javítani kell. Ezen felül a költségeket jelentősen befolyásolja a sérülés mérete, mélysége, valamint annak elhelyezkedése is. Az is gyakran felmerülhet az árak pontos megállapítása során, hogy mennyire lehet könnyen megközelíteni a javítandó területet, de akár a lemez vastagsága is befolyásolhatja a végső költségeket.

Profi karosszéria javítás

A Bodzsár Fivérek Kft. hatalmas tapasztalattal rendelkezik a karosszéria javítás terén. Az összes kollégánk rendelkezik a megfelelő végzettséggel, és a szaktudással, ami garantálja, hogy mindig az Ön igényeinek maximálisan megfelelő, hibátlan munkát nyújtsanak.

Keressen minket bizalommal karosszéria javítás szolgáltatásunkkal kapcsolatban! Szakembereink minden felmerülő kérdésre készséggel, és legjobb tudásuk szerint válaszolnak.